Magyar értelmező kéziszótár
ön sznévm
1. (2. sz-ű sznévm szerepében 3. sz-ű, ill. a 3. sz-re vonatk. tárgyas ragozású igei állítmánnyal) <Tartózkodóan udvarias beszédben:> az a személy, akihez a beszélő szól. ~ mikor érkezett?; üdvözlöm ~öket.
2. (birt jelzőként, egysz 3. sz-ű birt szjeles birtokszó előtt) Az önhöz tartozó, az ön tulajdonában levő, az önnel kapcs. Ez az ~ helye; mi az ~ök óhaja?
[←ön(ként), ön(hitt) stb.]
HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont, Lexikológiai Intézet • © 2023–2024