1. Mássalhangzó: a nyelv elülső részével a felső fogsor mögött képzett zárhang, a d zöngétlen párja.

2. Ennek írásjegye (t, T). | (jelzőként v. előtagként) T alakú. Műsz: T-vonalzó: fejes vonalzó; Vill: T-dugó: áramelosztó. <Rövidítésként.> t: a) tonna; b) Fiz hőmérséklet, ill. idő; t.: <egyesületben:> tag; t. v. T.: <címzésben, megszólításban:> tisztelt; T.: a) Ker tára; b) Zene tenor; c) Mat terület v. <kamatszámításban> tőke.