Magyar értelmező kéziszótár
✔
orr
fn
1.
Bonc
A lélegzés első szakaszának és a szaglásnak a száj fölött kiemelkedő porcos szerve.
|
Állatnak ilyen rendeltetésű szerve.
A kutya ~a.
|
Puha az ~od:
<gyermeknek mondják, ha nem mond igazat>;
biz:
az ~a előtt:
a)
közvetlenül e-e;
b)
épp akkor, amikor fel akart szállni vmely járműre;
az ~a elől:
közvetlenül előle;
az ~ából v. az ~án át v. keresztül beszél:
orrhangon beszél;
biz:
csak az ~áig lát v. nem lát messzebb az ~ánál, az ~a hegyénél:
a)
nem gondol előre;
b)
nem látja a lényeget;
tréf:
látni az ~án v. az ~áról, hogy ...:
meglátszik az arckifejezésén, hogy ...;
biz:
~ára koppint v. üt vkinek:
átv is
rendreutasítja;
biz:
bántja vmi az ~át:
meg van sértődve, neheztel érte;
biz:
az ~át v. az ~a hegyét sem látja az ember:
nagyon sötét v. ködös idő van;
tréf:
nem harapják le az ~át:
nem kell félnie, nem lesz bántódása;
biz:
hosszú, lógó v. megnyúlt ~al:
kudarctól bánatosan, csüggedten.
Szh:
olyan, mintha folyna az ~a vére:
el van szontyolodva.
[
fgr
]
HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont, Lexikológiai Intézet •
© 2023–2024